IceScream in the kitchen

Az elmúlt napokban, akárhányszor kimentem az utcára, a túlbuzgó áprilisi időjárásnak -ami annyira szeszélyes, hogy márciusban van- köszönhetően realizáltam, hogy vészesen közeleg a nyár, vele együtt pedig a vizsgaidőszak  szabatéri főzés szezonja. Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy bár bekjúzhatnék már egy jót (hunglish <3), de erre két okból nincs még lehetőségem, egyrészt a felettébb szeles időjárás nem a legjobb (milyen szar már amikor kifújja a légmozgás a kezedből a húst), valamint a kis kétszemélyes grillem sincs még fent nálam.  Eme kondíciók viszont nem tántoríthatják el önnön saját magamat egy jó kis amcsi stílusú sült madár elkészítésétől, szóval lőn barbecue dzsirge : Igazából nem is nagy wasistdas megcsinálni, csak egy jó szószt kell összerakni hozzá, szóval csapjunk bele a lecsóba (igen, a nyárral közeleg a lecsóidény is): Sült csirke, házi barbecue szósszal: Előljáróban megjegyezném, hogy az efféle mázok elkészítése nagyon szabad műfaj, de

Megjegyzés: Az elkövetkezendő recept időigényes. De nagyon. Nézz a címre, mire számítottál? Ennek ellenére közben bőven van az embernek szabadideje, szóval az elkészítését ajánlom lusta vasárnapokra, ünnepnapokra, vagy amikor annyira nincs kedvünk kimozdulni otthonról, hogy mindenkinek bekamuzzuk, hogy nagyon betegek lettünk. Így hogy ezt tisztáztuk beszélhetünk ténylegesen a receptről ^^ Már Nagy Feróék is megmondták '91-ben, hogy a (sajnos csak) 24 órából álló nap optimális időbeosztása a harmadolás után kapott 8 óra, a munka, pihenés és szórakozás szentháromságára leosztva. Annak ellenére, hogy a poszt címe azt sugallhatja, hogy az elsőről lesz itt szó, megsúgom, hogy nem. A tiszta munkaidő körülbelül fél óra, csak a sülésekre kell sokat várni, ami amúgy meg mocskosul megéri, ugyanis borzasztóan finom lesz a végeredmény. És még jól is néz ki : A kényelem kedvéért három részre oszthatnám a receptet, de nem fogom, mert gonosz vagyok (muhaha), meg amúgy itt van

A szombat egy nagyon édes dolog, és valószínűleg a tudatalattim is osztja velem ezt az álláspontot, ugyanis sikerült zsinórban a második szombatra is egy édesebb jellegű receptet összehozni. Felvezetendő az előbb említettet, megjegyezném, hogy bármilyen egyszerű vagy bonyolult, régi vagy új, minden recepten lehet javítani/finomítani, vagy adni hozzá egy kis csavart (persze csak átvitt értelemben, senki ne rakjon csavarokat a kajájába, mert nem csak hogy rossz az ízük de még a fogaknak is ártanak). A felhasznált alap recept a klasszikus túrógombóc volt, amin egyrészt javítottunk kicsit (úgy állagügyileg, majd meglátjátok), meg a kedvenc piros gyümölcsünk, az eper (aminek nemmellesleg mocskosul nincs szezonja de türelmetlen vagyok kivárni a júniust, ést nem is volt olyan drága a piacon) segítségével meg is csavartuk a dolgokat (újfent átvitt értelemben, nem tekergettem hanem töltöttem a gömböcöket). Íme a végeredmény : Itt pedig a műveletsor, ami ide vezetett : Túrós epergo

Otthoni ízek. Ahány ember hallja ezt a két oly szépen összecsengő szót, annyi féle íz illat és emlék zúdul az agyába (meg végtelen nyál a szájába), de univerzálisan kijelenthető, hogy ezek a szülői és nagyszülői ház(ak) konyhájában készült egyszerűen nagyszerű ételek mindenki szívében állandó kis csücsköt bérelnek. Természetesen a magyar emberek nagy részének az olyan fogások ugrottak be a fantáziájában található tekintélyes étkezőasztalára, mint a rántott hús, a töltött káposzta, a paprikás csirke és társai. Nekem kicsit más a helyzet, ugyanis bár Mordorban Nyírbátorban nőttem fel, és sokszor Szabolcsinak is vallom magam, a szüleim egy picikét délebbről jöttek, egészen pontosan a jelenleg Szerbia területéhez tartozó csodás Vajdaságban lévő, még csodásabb Bácsfeketehegyről (vagy szláv nevén Feketics). Mivel kis tacskó korom nyarainak jelentős részét ott töltöttem, ezért nekem olyan (sokaknak elsőre bizarr, vagy rögtön elrettentő ) ételek vannak a lelkivilágom otthon nevű dobozká

Nem vagyok az a nagyon édesszájú ember, de néha így is rámtör az a bizonyos "údeennékvalamiédeset" érzés. Természetesen ezt általában a saját ízlésemnek megfelelően nem olyan durván édes dolgokkal enyhítem, és ha már szombat délután/este ráér az ember akkor hiba lenne valami készen kapható cuccal beérni. Főleg, hogyha minimális erőbefektetéssel ILYEN lehet az ember asztalán ( majd gyomrában) : Ez a meglepően fancy módon tálalt valami, pedig nem más mint egy... Barackos krémtúróval töltött palacsinta (kakaós öntettel) Szépen alkatrészenként fogjuk eztetet előállítani vala, szóval kezdjük is a körülbelül mindenki által először elsajátított (najó a vajas kenyér és a rántotta valszeg előbb volt) ételproduktummal, a palacsintával. ehhez kelleni fog: 20 dkg liszt 2 tojás 0.75 dl olaj 2 dl szénsavas ásványvíz 3 dl tej egy csipet só A jó palacsinta elkészítésének két titka van (legalábbis szerintem): Fokozatosan kell elkeverni az alapanyagokat, a csomómentess

Tócsni, kremzli, macok, lepcsánk, görhöny, bandurák, lepcsánka, krumpliprósza, lapotya, gánica, cicedli, borzaska, cicege, bere, beré, lapótya, berhe, berét, cicere, krumplis fluta, matutka, tócsi. Ezek mind egy valamit takarnak, ami mégsem ugyanaz, mert ahány ház, annyi korsó ami addig jár a kútra amíg a néma gyerek anyja se látja a szódás lovától az erdőt. Vagy valami ilyesmi. Ettől független egy hihetetlenül finom és majdnem ugyanennyire olcsó étel, aminek az általam készített verziója lesz a mai kis viszonylag rövid bejegyzésben. Előre is szólok, hogy eléggé "ösztönös" receptről van szó, amit anyumtól tanultam, és fejlesztettem tovább, így nem lesznek pontos mennyiségek, mindent úgy kell összerakni, hogy "jó legyen". A további szószaporítást mellőzendő álljunk is neki a dolognak, hogy a végén ez lehessen az asztalunkon: Lapcsánka: A szükséges alkatrészek fognak kelleni, egy köbö 4-5 főnyi adagra (éhes emberekkel számolva) ~ 1,5 kg krumpli 2-

Mindenkinek megvan a maga gyengéje. Ami Garfieldnak a lasagne, Gombóc Artúrnak a csoki, Lemmy Kilmisternek meg a whisky és a drogok, az nekem a hagyma. Egyetlen egy alkalom volt eddig az életemben, amikor ne ízlett volna valami ami hagymából készült, ezzel pedig úgy találkoztam, hogy egy sajnos már pár éve nem rendezett fesztiválon pár srác odajött hozzánk, egy "Hé fiúk, akartok egy kis csajozós pálinkát?" felkiáltással. És bár a hagymapálinka olyan volt mintha folyékony szájszagot inna az ember, és hónapokig kísértett az íze, volt annyira maradandó emlék, hogy elnevezzem róla az alábbi, csupán ÖT féle hagymát tartalmazó kis nomnom krémlevest. Hagymás fagyit még nem ettem, de biztos az is finom. A mai bejegyzés másik fontos része, a már a címben is említett tálalóeszköz ami egész pontosan egy szép kis cipó lesz, ami még egy kis "ballasztként" is szolgál, ha magában nem lenne elég a leves (amiben sajnos most nincs hús). Fun fact még a recepttel kapcsolatban,